Számadás helyett...

Hát ez az év is véget ért. Közeledik a a januári szociológia vizsgám, amire tanulok ezerrel. Nem értem, minek egy általánosan művelő kurzushoz 400 oldal kötelezően elolvasandó irodalmat adni? :S

Sajnos az egyik vizsgám kettes, egy másik meg hármas lett. A hármas vizsgajegy jogos, bár csak azért bosszant, mert a másik csoportnak nem kellett a féléves anyagot esszébe leírni ellentétben az én csoportommal. A kettes meg azért zavar, mert arra sokat tanultam és nem azt kérdezte, amit órán leadott. Pedig megtanultam mindenféle elméleti fogalmakat, amikre semmi szükségem nem lesz, mert a vallástudomány szakot egyáltalán nem szeretném felvenni.

Na mindegy szép az élet, de már megszoktam. Valahogy nem veszem fel annyira, mint mások. Engem túl sok igazságtalanság ért már eddig is, úgyhogy már ezek el sem érik az ingerküszöbömet. Azt sajnálom csupán, hogy eddig, ebben a félévben viszonylag jól éreztem magamat és ez nem szolgált méltó befejezésül. Nem voltak évközi zh-k, amit utólag bánok, mert nagyon ellustított. A legjobban viszont annak örültem, hogy rendes(nek gondolt), nagy tudású oktatók tartottak, engem viszonylag érdeklő témákról előadásokat és nem kellett olyan órákra is bejárnom, amiken olyat oktattak, ami számomra egyrészt érdektelen, másrészt meg nem is értem.

Ilyen ambivalens érzelemek között várom az új évet, ami tinédszer korom utolsó évét és a második évtizedembe lépés előtti utolsó lépcsőfokot jelenti. Furcsa dolog ilyenkor az öregedésen gondolkodni, én mégis szoktam. Természetesen nem olyan értelemeben, mint a nálam néhány évtizeddel idősebbek. Nekem a jövőben elfoglalt helyem, munkám, családom kérdése kerül ilyenkor előtérbe és okoz szorongást. Sosem szerettem a jövőre gondolni, inkább a napoknak élek, 1-2 hétnél legrosszabb esetben sem nagyon tervezek előre, de néha mégis az elfojtás a tudattalanból begyűrűzik a tudatos részembe és olyankor jön a krach. Sajnos nem vagyok a határozottság, a tervezés és a döntések embere, és ennek hangsúlyozásával bármikor földre lehet küldeni. Olyan jó lenne, ha birtokolhatnék valami olyan felsőbbrendű intelligenciát, ami bármikor, bármely kérdésemre a legjobb és legegzaktabb választ tudná adni. Ennek hiányában, úgy érzem képtelen vagyok döntést hozni. Jó, ez alapvetően túlzás, de bármilyen döntést is hozok, elég nagy eséllyel jelenik meg valami hibapont, ami mások számára azonnal látható, számomra meg hosszas tervezés után is (ha lenne esetleg ilyen) kimaradna.

Mindig úgy érzem, hogy nem tudnék új bejegyzést írni. Aztán végül nekikezdek és akkor...

UI.: Boldogabb új évet!

Föld, kaland, ilyesmi...

Néhány napja elkezdődött életem első vizsgaidőszaka. Túl vagyok 6 vizsgán a 13-ból, plusz összeszedtem egy kis megfázást, ami sehogy sem akar elmúlni. Nagyon fáj mostanában a fejem és a tanulás miatt az ágyhoz voltam kötve sokáig, mégis úgy érzem, hogy a héten megírt vizsgák nem sikerültek túl fényesen. Mondjuk vigasztal az a tudat, hogy a 2 ZH-m, amit korábban írtam 5-ös lett. :)

Valahogy semelyik évben sem várom a karácsonyt. Sosem szokott olyan nagy kaland lenni. Az ünnepet egy nagytakarítás előzi meg, szenteste van egy nagy vacsora, ami sokszor feszült hangulatban telik, mert a fater általában olyankor rúg be a legjobban. Átadjuk az ajándékokat, próbálunk jó arcot vágni még akkor is, ha nem igazán tetszik amit kapunk. A további napok meg igazából semmittevésel telnek. Lehet, hogy idén tanulással. A januári vizsgáim napról napra közelebb vannak, de én még nem tanultam egyikre sem. A szilvesztert meg hagyjuk. Sosincs semmi értelmes program, amivel emlékezetessé lehetne tenni. (Jól berúgni bármelyik napján lehet az évnek...)

Hoppá. Ez a bejegyzés kicsit pesszimistábbra sikerült, mint az először gondoltam. Hát igen, nem vagyok az előretervezés embere. Nálam minden olyan spontán jön. Ami általában nem jó, mert ami spontán jön, az gyakran hülyeség.