A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mélázás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mélázás. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. április 12., szombat

Bárhogy lesz, úgy lesz...

Nem értem az ünnepeket. Főleg a névnapot meg a születésnapot. Mért olyan nagy öröm, hogy az ember megszületett? Meg hogy a nevének van egy napja, amikor azt ünneplik, hogy éppen úgy hívják? Esetleg kell valami, ami kizökkent a hétköznapokból és nem hagy felörlődni? Talán ez lehet a válasz. Mindenesetre kipipáltnak mondhatom a huszadik névnapomat. R-től megkaptam a Dexter-könyv idén magyarul is megjelent folytatását, amit a halmozódó kötelezők miatt várhatóan nem fogok még egy darabig elkezdeni. Anyuéktól meg várhatóan a spanyol-útra való előkészületként kapok majd egy rendes bőröndöt. Én ennek is örülök. Már egy ideje nincsenek komolyabb igényeim, így a "mit kérsz...-ra/re?" kérdésre általában nem tudok mit felelni. Lehet, hogy azért mert mindenem megvan? Nem tudom. Végülis van számítógépem, netem és ha ez a kettő van akkor bármi megszerezhető köszönhetően a P2p hálózatoknak és egyéb fájlcserélő megoldásoknak.

A héten referáltam filmelemzésből. Szerintem elég jól sikerült, mert igazából nem vetett közbe a tanár semmit (mondjuk az idő is kevés volt, de ha hibáztam volna, azt nem hagyta volna szó nélkül, ahogy ismerem). Óra előtt sikerült megjavítani a tanszéki laptopot, ami elengedhetetlen volt a pps-bemutató futtatásához. Alapvetően nem értem, hogy egy technikai művészeti médiummal foglalkozó tanszék oktatói hogyan képesek rendre elállítani a laptop megjelenítői tulajdonságait, (ti. néhány teremben lehetséges a projektorral való tartalom-kivetítés) holott alapvetően egy beállítás a megfelelő. Mostmár legalább tudom, hogyan kell helyrehozni a hibát, így nem kell 20 perceket a laptop üzembe helyezésével tölteni.

Furcsa-perverz egy országban élünk. Nemrégiben olvastam, hogy az internetre kulturális adót szándékoznak kivetni. Értem én, hogy a népszavasással (és annak eredményéből származó) kieső pénzt valahogy pótolni próbálják, de ez még a (valahol hallottam) "kapuadónak" csúfolt artisjusos szerzői adónál is értelmetlenebb valami. Mellesleg azt rebesgetik, hogy giccsadót írnak ki a dizájnosabb bútorokra is. Szóval nem értem. Nem vagyok egy közgazdász alkat, de érdekes, hogy az eddig felgyülemlett adósságot egyszerre akarjuk és minden irányban törleszteni. Netán a jó öreg EU szorongatja a magyarok üstökét? Nevetséges ez az egész. A végeredmény várhatóan "kossuthtér" lesz, ha a pofátlanság ilyen határokat feszeget, amivel senki sem lesz előrébb. Gyűlölöm a politikát és messziről elkerültem és elkerülöm a közeljövőben is.

Sajna a jövő héten vár rám egy festményelemzés is. Sohasem csináltam még ilyet és az a 8 olvasmány, amit elolvastunk és közösen feldolgoztunk az sem vitt hozzá közelebb. Bárhogy lesz, úgy lesz...

2008. április 3., csütörtök

Automatikus (blog)írás

Az ember társas lény. Mondják közhelyesen, pedig elég régóta individualista kultúrában él Európa, egyre kevésbé törődünk a másikkal és sokszor magunkba bújva jobban érezzük magunkat, mint a külvilágban, ahol mások is tartózkodnak. Mért kell mégis ezt szajkózni? Hogy rosszabbul érezzük magunkat, amikor nem felelünk meg ennek a tételnek, mert ez lenne a kánon? Mért érezzük magunkat rosszabbul, ha nem a kánonnak felelünk meg? Nem lehetünk a szó legtágabb értelemben véve szabadok, egyediek? Vagy csak korlátok közötti szabadság létezhet mindenképpen és a par excellence "korlátlan szabadság" nem létezik?

Úgy néz ki, megártott az egy félévnyi 2db etika-kurzus. Nevermind. Közelít a minorosodás és még ötletem sincs, hogy a sok szimpatikusnak tűnő lehetőség közül melyik legyen a befutó. Majd lesz valahogy.

Májusban irány Spanyolország! Sajna beleesik a vizsgaidőszakba, de majd valahogy ügyeskedem (és külön öröm, hogy R-rel együtt megyünk!). Hétfőn kiderült, hogy filmtöriből nemsokára a terv szerinti anyag végére érünk és előrehozott tesztet is lehet írni, ami azért jó, mert ebből a tárgyból állok a legjobban a kötelező olvasmányokkal (a kötelező filmekkel kevésbé, de az is csak idő kérdése). Mondjuk azt sajnáltam, hogy későn szólt a tanár úr, hogy sajtós jeggyel ingyen részt lehetett volna venni a Titanic-filmfeszten. :( A workshopról lemondtam, mert nem tudok szinopszist írni, mellesleg lövésem sem volt, milyen rövid (játék)filmet lehetne forgatni az egyetem 50 méteres körzetében... Szerencsére ígérkezik egy másik, elméletibb jellegű workshop is, azzal csak az a gond, hogy kötelezővel ütközik. Mondjuk a problémának más is hangot adott, reméljük sikerrel jár, sőt lehetséges, hogy én is kapcsolatba lépek a szervezővel. (Jó dolog ez a mail, teljesen személytelen, így könnyebb kapcsolatot teremteni) Sőt, soha nem gondoltam volna, hogy TDK is van filmeseknek, persze elsőévesként még örülök, ha túlélem a félévet, de a későbbiekben megfontolandó a kérdés...

Ennyi mára! Íme egy ékes példa egy, mindenféle koncepció és értelem nélküli bejegyzésre...

2008. január 20., vasárnap

Mi az, hogy boldog?

Tézis:

a) 19. szülinapomra megkaptam a hőn áhított Melanchometer-lemezt és a hozzá dukáló Szívrák-kötetet;

b) a viszonylag rosszul sikerültnek érzett mozgóképelemzés-vizsgám 4-es lett, ami nem rossz teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy a szakomon lévők elég nagy része másodikra sem biztos, hogy teljesíteni bírta a minimumot;

c) kivételesen nincs rossz közérzetem.

Antitézis:

a) Még további 2 vizsgám van és ezeken kívül 2 jegyem még mindig nincs a tanulmányi rendszerben, amikor minden jegyre szükség van az átlagszámításhoz (a rendszerbe nem felvitt jegyek automatice 1-esnek minősülnek);

b) nagyon hiányzik a barátnőm, akivel napok óta nem találkoztam :( ;

c) a viszonylagos boldogságom ebben a pillanatban szertefoszlott.


Szintézis:

?!

Konklúzió:

a) Minden boldogabb pillanat tiszvirág-életű;

b) ne olvass annyi filozófiát, mert megárt.

NB.: Mi az, hogy boldog? => 30y, Egy perccel tovább, 2004 (Szerzői kiadás)

2007. december 29., szombat

Számadás helyett...

Hát ez az év is véget ért. Közeledik a a januári szociológia vizsgám, amire tanulok ezerrel. Nem értem, minek egy általánosan művelő kurzushoz 400 oldal kötelezően elolvasandó irodalmat adni? :S

Sajnos az egyik vizsgám kettes, egy másik meg hármas lett. A hármas vizsgajegy jogos, bár csak azért bosszant, mert a másik csoportnak nem kellett a féléves anyagot esszébe leírni ellentétben az én csoportommal. A kettes meg azért zavar, mert arra sokat tanultam és nem azt kérdezte, amit órán leadott. Pedig megtanultam mindenféle elméleti fogalmakat, amikre semmi szükségem nem lesz, mert a vallástudomány szakot egyáltalán nem szeretném felvenni.

Na mindegy szép az élet, de már megszoktam. Valahogy nem veszem fel annyira, mint mások. Engem túl sok igazságtalanság ért már eddig is, úgyhogy már ezek el sem érik az ingerküszöbömet. Azt sajnálom csupán, hogy eddig, ebben a félévben viszonylag jól éreztem magamat és ez nem szolgált méltó befejezésül. Nem voltak évközi zh-k, amit utólag bánok, mert nagyon ellustított. A legjobban viszont annak örültem, hogy rendes(nek gondolt), nagy tudású oktatók tartottak, engem viszonylag érdeklő témákról előadásokat és nem kellett olyan órákra is bejárnom, amiken olyat oktattak, ami számomra egyrészt érdektelen, másrészt meg nem is értem.

Ilyen ambivalens érzelemek között várom az új évet, ami tinédszer korom utolsó évét és a második évtizedembe lépés előtti utolsó lépcsőfokot jelenti. Furcsa dolog ilyenkor az öregedésen gondolkodni, én mégis szoktam. Természetesen nem olyan értelemeben, mint a nálam néhány évtizeddel idősebbek. Nekem a jövőben elfoglalt helyem, munkám, családom kérdése kerül ilyenkor előtérbe és okoz szorongást. Sosem szerettem a jövőre gondolni, inkább a napoknak élek, 1-2 hétnél legrosszabb esetben sem nagyon tervezek előre, de néha mégis az elfojtás a tudattalanból begyűrűzik a tudatos részembe és olyankor jön a krach. Sajnos nem vagyok a határozottság, a tervezés és a döntések embere, és ennek hangsúlyozásával bármikor földre lehet küldeni. Olyan jó lenne, ha birtokolhatnék valami olyan felsőbbrendű intelligenciát, ami bármikor, bármely kérdésemre a legjobb és legegzaktabb választ tudná adni. Ennek hiányában, úgy érzem képtelen vagyok döntést hozni. Jó, ez alapvetően túlzás, de bármilyen döntést is hozok, elég nagy eséllyel jelenik meg valami hibapont, ami mások számára azonnal látható, számomra meg hosszas tervezés után is (ha lenne esetleg ilyen) kimaradna.

Mindig úgy érzem, hogy nem tudnék új bejegyzést írni. Aztán végül nekikezdek és akkor...

UI.: Boldogabb új évet!

2007. december 19., szerda

Föld, kaland, ilyesmi...

Néhány napja elkezdődött életem első vizsgaidőszaka. Túl vagyok 6 vizsgán a 13-ból, plusz összeszedtem egy kis megfázást, ami sehogy sem akar elmúlni. Nagyon fáj mostanában a fejem és a tanulás miatt az ágyhoz voltam kötve sokáig, mégis úgy érzem, hogy a héten megírt vizsgák nem sikerültek túl fényesen. Mondjuk vigasztal az a tudat, hogy a 2 ZH-m, amit korábban írtam 5-ös lett. :)

Valahogy semelyik évben sem várom a karácsonyt. Sosem szokott olyan nagy kaland lenni. Az ünnepet egy nagytakarítás előzi meg, szenteste van egy nagy vacsora, ami sokszor feszült hangulatban telik, mert a fater általában olyankor rúg be a legjobban. Átadjuk az ajándékokat, próbálunk jó arcot vágni még akkor is, ha nem igazán tetszik amit kapunk. A további napok meg igazából semmittevésel telnek. Lehet, hogy idén tanulással. A januári vizsgáim napról napra közelebb vannak, de én még nem tanultam egyikre sem. A szilvesztert meg hagyjuk. Sosincs semmi értelmes program, amivel emlékezetessé lehetne tenni. (Jól berúgni bármelyik napján lehet az évnek...)

Hoppá. Ez a bejegyzés kicsit pesszimistábbra sikerült, mint az először gondoltam. Hát igen, nem vagyok az előretervezés embere. Nálam minden olyan spontán jön. Ami általában nem jó, mert ami spontán jön, az gyakran hülyeség.

2007. október 14., vasárnap

The Sun Ain't Gonna Shine Anymore...

Egy hete halt meg a nagymamám, így mostmár egy nagyszülőm sincs. Fura érzés. Mostanában ha azt a szót hallom, hogy: 'nagymama', 'halál', 'temetés'; akkor mindig akaratlanul is könnyezni szeretnék. Kénytelen vagyok rájönni, hogy mennyire meggondolatlanul tudunk használni szavakat. Az utóbbi két szót sokszor érzelmi töltet nélkül vesszük elő a képzeletbeli szótárunkból, holott ezek igen súlyosak. (Viszont az is igaz, hogy ez csak a keresztény kultúrákban van így /ti.: a halál súlyos mivolta/.) A legnagyobb kár, hogy erre csak valami tragédia után vagyunk képesek rájönni, és ha mindez feledésbe merül, akkor ez az észrevétel is semmissé válik...

Valami vidámabb: most vagyunk másfél évesek a én petite amie-mmal! Végre találtam valaki ebben a világban akivel hosszabb időt is együtt tudok tölteni, (talán egy életet is) és aki nélkül ez az 'élet'-dolog is értelmetlen lenne. Lehet, hogy mégis felragyoghat a napfény...

2007. október 2., kedd

Újra itt...

Hát megint a nethez kötözött a sors és eszembe jutatta, hogy ne hagyjam ápolatlanul a piciny blogomat.

A minap fura dologra lettem figyelmes: történetesen arra, hogy hiányzik a középiskolám. Különböző okoknál fogva ugyanazzal a busszal és ugyanazon az útvonalon kellett (teljesen máshová) mennem, mint amikor a gimnázium padjait koptattam. Egy pillanatra eszembe is jutott, hogy "megcsináltam-e a matekházimat?". Aztán rajtakaptam magamat és azt mondtam: "de hát téged felvettek az egyetemre és már nincs matekházi, meg Éva néni, meg Sanyi bácsi meg ilyenek..."


A dolog furcsasága az, hogy nem kifejezetten rajongtam a középsuliért. Nem igazán sikerült osztállyá kovácsolódnunk, volt pár szemét és személyeskedő tanárunk, etc. Olyan ez, mint amikor a túsz elkezd a túszejtőről superlativuszokban beszélni, hogy nem is volt olyan rossz, meg elég rendes volt... Azért a 4 év az 4 év, tagadhatatlan és nyomokat hagy az emberben. Jót vagy rosszat. Valamelyikből többet, a másikból kevesebbet.

PS.: Nincs szerencséd, mert elfelejtettem megnézni... :(

2007. október 1., hétfő

Hol is kezdjem?

Hát itt van. Végre nekem is van blogom. Ahogy Kirkegaard mondta egyszer: "Milyen jó, hogy nem olvassák a műveimet, mert így azt írhatok, amit akarok." Valahogy így érzem én is. Ha még is valahogy erre tévedtél, kedves látogató, légy üdvözölve az én birodalmamban.

Milyen is ez a 'birodalom'? Sok útvesztővel tarkított viszonylag sötét labirintus, amelyen csak helyenként hatol át a fény, de amint észreveszed, azonnal el is tűnik. Várhatóan ilyen és ehhez hasonló közhelyekkel lesz tarkítva, úgyhogy véleményem szerint állj tovább, ha jobbra számítottál. Néhány alkalommal, amikor erre tévedek, írni fogok egy kicsit a mindennapjaimról, amit rajtam kívül talán senki nem fog érteni. Hogy mért jó ez? Nem tudom. Ugyanúgy, ahogy senki sem tudna egzakt választ adni arra, hogy miért jó blogolni? De végülis a világ viszonylagos. ('DE'-vel nem kezdünk mondtatot.)

Ennyit akartam. Végezetül mindenféle konzekvenciákat felborítva beszélek a címről. "Az otthontalanság otthona" egy Quimby szám címe, de nem is annyira a dalszöveg, hanem a kifejezés miatt választottam.(Ami valamilyen retorikai alakzat bizonyosan, ami most nem jut eszembe, melyik, de ha szerencséd van, következő bejegyzésre megnézem neked) Az ellentétek keveredése, a biztonság és a bizonytalanság, melynek feszültséget kellene keltenie, mégis megnyugtatóan kerek és egész. Akár az élet...