Számadás helyett...

Hát ez az év is véget ért. Közeledik a a januári szociológia vizsgám, amire tanulok ezerrel. Nem értem, minek egy általánosan művelő kurzushoz 400 oldal kötelezően elolvasandó irodalmat adni? :S

Sajnos az egyik vizsgám kettes, egy másik meg hármas lett. A hármas vizsgajegy jogos, bár csak azért bosszant, mert a másik csoportnak nem kellett a féléves anyagot esszébe leírni ellentétben az én csoportommal. A kettes meg azért zavar, mert arra sokat tanultam és nem azt kérdezte, amit órán leadott. Pedig megtanultam mindenféle elméleti fogalmakat, amikre semmi szükségem nem lesz, mert a vallástudomány szakot egyáltalán nem szeretném felvenni.

Na mindegy szép az élet, de már megszoktam. Valahogy nem veszem fel annyira, mint mások. Engem túl sok igazságtalanság ért már eddig is, úgyhogy már ezek el sem érik az ingerküszöbömet. Azt sajnálom csupán, hogy eddig, ebben a félévben viszonylag jól éreztem magamat és ez nem szolgált méltó befejezésül. Nem voltak évközi zh-k, amit utólag bánok, mert nagyon ellustított. A legjobban viszont annak örültem, hogy rendes(nek gondolt), nagy tudású oktatók tartottak, engem viszonylag érdeklő témákról előadásokat és nem kellett olyan órákra is bejárnom, amiken olyat oktattak, ami számomra egyrészt érdektelen, másrészt meg nem is értem.

Ilyen ambivalens érzelemek között várom az új évet, ami tinédszer korom utolsó évét és a második évtizedembe lépés előtti utolsó lépcsőfokot jelenti. Furcsa dolog ilyenkor az öregedésen gondolkodni, én mégis szoktam. Természetesen nem olyan értelemeben, mint a nálam néhány évtizeddel idősebbek. Nekem a jövőben elfoglalt helyem, munkám, családom kérdése kerül ilyenkor előtérbe és okoz szorongást. Sosem szerettem a jövőre gondolni, inkább a napoknak élek, 1-2 hétnél legrosszabb esetben sem nagyon tervezek előre, de néha mégis az elfojtás a tudattalanból begyűrűzik a tudatos részembe és olyankor jön a krach. Sajnos nem vagyok a határozottság, a tervezés és a döntések embere, és ennek hangsúlyozásával bármikor földre lehet küldeni. Olyan jó lenne, ha birtokolhatnék valami olyan felsőbbrendű intelligenciát, ami bármikor, bármely kérdésemre a legjobb és legegzaktabb választ tudná adni. Ennek hiányában, úgy érzem képtelen vagyok döntést hozni. Jó, ez alapvetően túlzás, de bármilyen döntést is hozok, elég nagy eséllyel jelenik meg valami hibapont, ami mások számára azonnal látható, számomra meg hosszas tervezés után is (ha lenne esetleg ilyen) kimaradna.

Mindig úgy érzem, hogy nem tudnék új bejegyzést írni. Aztán végül nekikezdek és akkor...

UI.: Boldogabb új évet!

Föld, kaland, ilyesmi...

Néhány napja elkezdődött életem első vizsgaidőszaka. Túl vagyok 6 vizsgán a 13-ból, plusz összeszedtem egy kis megfázást, ami sehogy sem akar elmúlni. Nagyon fáj mostanában a fejem és a tanulás miatt az ágyhoz voltam kötve sokáig, mégis úgy érzem, hogy a héten megírt vizsgák nem sikerültek túl fényesen. Mondjuk vigasztal az a tudat, hogy a 2 ZH-m, amit korábban írtam 5-ös lett. :)

Valahogy semelyik évben sem várom a karácsonyt. Sosem szokott olyan nagy kaland lenni. Az ünnepet egy nagytakarítás előzi meg, szenteste van egy nagy vacsora, ami sokszor feszült hangulatban telik, mert a fater általában olyankor rúg be a legjobban. Átadjuk az ajándékokat, próbálunk jó arcot vágni még akkor is, ha nem igazán tetszik amit kapunk. A további napok meg igazából semmittevésel telnek. Lehet, hogy idén tanulással. A januári vizsgáim napról napra közelebb vannak, de én még nem tanultam egyikre sem. A szilvesztert meg hagyjuk. Sosincs semmi értelmes program, amivel emlékezetessé lehetne tenni. (Jól berúgni bármelyik napján lehet az évnek...)

Hoppá. Ez a bejegyzés kicsit pesszimistábbra sikerült, mint az először gondoltam. Hát igen, nem vagyok az előretervezés embere. Nálam minden olyan spontán jön. Ami általában nem jó, mert ami spontán jön, az gyakran hülyeség.

Javuló tendencia

Sokminden változott azóta, hogy írtam: kisült hogy nem kell összehasonlító lelemzést írni vallásra és hogy nem 1 héten fogunk mindent megírni. Megkönnyebbülés. Viszonylag jól haladok a kötelező irodalmakkal is, főleg hogy van amit csak januárra kell elolvasni, úgyhogy kicsit megnyugodtam. De csak kicsit, mivel nem tudom hogy milyen lesz a vizsga konkrétan. Na jó, tudom hogy tollal kell majd megírni meg várhatóan egy teremben és nem kéne 'segédeszközöket' használni, de attól függetlenül még nem tudom ki mit vár majd el. Elég sokmindent talnultam elég sok, egymástól különböző bölcsészeti stúdiumon belül, úgyhogy tippem sincs, hogy hogy is lesz ez az egész. De majd lesz valahogy, mert olyan nem volt még, hogy nem volt sehogyse'.

1 hét szünet

Hát igen. Most következik egy hét pihenés. Nem mintha túlságosan megerőltető lenne az egyetem. Az én szakomon a zh-kat majd december közepén kell megírni, de akkor az összeset (olyan 13-at 1 hét alatt :s). Gondoltam ezt a hetet egy kis tanulással töltöm majd el. Ma hozzá is kezdtem, de sajnos gyorsan elfáradtam. Már nem bírok annyit, mint régen. Pár oldal filozófia úgy kikészít, hogy szünetet kell tartanom. Lehetséges, hogy a motiváció hiányzik. Amikor középsuliban 2-3 hetente írtunk egy dolgozatot, annak azért elég komoly jelentősége volt és szükségesnek éreztem, hogy tanuljak rá. Most, hogy ilyen veszélynek nem vagyok kitéve, meg az érettségire készüléskor kicsit túlfeszíttem a húrt, más hozzállással kezdek hozzá a tanuláshoz. Mondjuk azért izgulhatok, hogy hogyan fogok összehasonlító elemzést írni két vallásról, amikor ilyet korábban nem is csináltam. Plusz benne van az annotációban, hogy ne a szakirodalom összefoglalását adjam. Na kösz. Mindegy, majd megoldom valahogy.

Szóval majd szépen eltelik ez a hét, és rájövök, hogy a nagy elhatározásból semmi nem lesz, mert a halmozódó szakirodalmak "olvasott" és "olvasatlan" csoportjában semmilyen változás nem fog bekövetkezni. Éljen a pesszimizmus!

UI.: Adjál enni is a pandának! ;)

Szexuális Zaklatás Panda

Belinkeltem egy kicsiny háziállatot az oldalra, bal szélre. Sajnos le kellett kicsinyítenem, hogy elférjen. Játssz vele! :)

UI.: Ha érdekel, itt van rendes méretben is:

The Sun Ain't Gonna Shine Anymore...

Egy hete halt meg a nagymamám, így mostmár egy nagyszülőm sincs. Fura érzés. Mostanában ha azt a szót hallom, hogy: 'nagymama', 'halál', 'temetés'; akkor mindig akaratlanul is könnyezni szeretnék. Kénytelen vagyok rájönni, hogy mennyire meggondolatlanul tudunk használni szavakat. Az utóbbi két szót sokszor érzelmi töltet nélkül vesszük elő a képzeletbeli szótárunkból, holott ezek igen súlyosak. (Viszont az is igaz, hogy ez csak a keresztény kultúrákban van így /ti.: a halál súlyos mivolta/.) A legnagyobb kár, hogy erre csak valami tragédia után vagyunk képesek rájönni, és ha mindez feledésbe merül, akkor ez az észrevétel is semmissé válik...

Valami vidámabb: most vagyunk másfél évesek a én petite amie-mmal! Végre találtam valaki ebben a világban akivel hosszabb időt is együtt tudok tölteni, (talán egy életet is) és aki nélkül ez az 'élet'-dolog is értelmetlen lenne. Lehet, hogy mégis felragyoghat a napfény...

Mama

József Attila:

Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

Nyugodj békében, mami. :'(

Újra itt...

Hát megint a nethez kötözött a sors és eszembe jutatta, hogy ne hagyjam ápolatlanul a piciny blogomat.

A minap fura dologra lettem figyelmes: történetesen arra, hogy hiányzik a középiskolám. Különböző okoknál fogva ugyanazzal a busszal és ugyanazon az útvonalon kellett (teljesen máshová) mennem, mint amikor a gimnázium padjait koptattam. Egy pillanatra eszembe is jutott, hogy "megcsináltam-e a matekházimat?". Aztán rajtakaptam magamat és azt mondtam: "de hát téged felvettek az egyetemre és már nincs matekházi, meg Éva néni, meg Sanyi bácsi meg ilyenek..."

A dolog furcsasága az, hogy nem kifejezetten rajongtam a középsuliért. Nem igazán sikerült osztállyá kovácsolódnunk, volt pár szemét és személyeskedő tanárunk, etc. Olyan ez, mint amikor a túsz elkezd a túszejtőről superlativuszokban beszélni, hogy nem is volt olyan rossz, meg elég rendes volt... Azért a 4 év az 4 év, tagadhatatlan és nyomokat hagy az emberben. Jót vagy rosszat. Valamelyikből többet, a másikból kevesebbet.

PS.: Nincs szerencséd, mert elfelejtettem megnézni... :(

Hol is kezdjem?

Hát itt van. Végre nekem is van blogom. Ahogy Kirkegaard mondta egyszer: "Milyen jó, hogy nem olvassák a műveimet, mert így azt írhatok, amit akarok." Valahogy így érzem én is. Ha még is valahogy erre tévedtél, kedves látogató, légy üdvözölve az én birodalmamban.

Milyen is ez a 'birodalom'? Sok útvesztővel tarkított viszonylag sötét labirintus, amelyen csak helyenként hatol át a fény, de amint észreveszed, azonnal el is tűnik. Várhatóan ilyen és ehhez hasonló közhelyekkel lesz tarkítva, úgyhogy véleményem szerint állj tovább, ha jobbra számítottál. Néhány alkalommal, amikor erre tévedek, írni fogok egy kicsit a mindennapjaimról, amit rajtam kívül talán senki nem fog érteni. Hogy mért jó ez? Nem tudom. Ugyanúgy, ahogy senki sem tudna egzakt választ adni arra, hogy miért jó blogolni? De végülis a világ viszonylagos. ('DE'-vel nem kezdünk mondtatot.)

Ennyit akartam. Végezetül mindenféle konzekvenciákat felborítva beszélek a címről. "Az otthontalanság otthona" egy Quimby szám címe, de nem is annyira a dalszöveg, hanem a kifejezés miatt választottam.(Ami valamilyen retorikai alakzat bizonyosan, ami most nem jut eszembe, melyik, de ha szerencséd van, következő bejegyzésre megnézem neked) Az ellentétek keveredése, a biztonság és a bizonytalanság, melynek feszültséget kellene keltenie, mégis megnyugtatóan kerek és egész. Akár az élet...