2007. október 28., vasárnap

1 hét szünet

Hát igen. Most következik egy hét pihenés. Nem mintha túlságosan megerőltető lenne az egyetem. Az én szakomon a zh-kat majd december közepén kell megírni, de akkor az összeset (olyan 13-at 1 hét alatt :s). Gondoltam ezt a hetet egy kis tanulással töltöm majd el. Ma hozzá is kezdtem, de sajnos gyorsan elfáradtam. Már nem bírok annyit, mint régen. Pár oldal filozófia úgy kikészít, hogy szünetet kell tartanom. Lehetséges, hogy a motiváció hiányzik. Amikor középsuliban 2-3 hetente írtunk egy dolgozatot, annak azért elég komoly jelentősége volt és szükségesnek éreztem, hogy tanuljak rá. Most, hogy ilyen veszélynek nem vagyok kitéve, meg az érettségire készüléskor kicsit túlfeszíttem a húrt, más hozzállással kezdek hozzá a tanuláshoz. Mondjuk azért izgulhatok, hogy hogyan fogok összehasonlító elemzést írni két vallásról, amikor ilyet korábban nem is csináltam. Plusz benne van az annotációban, hogy ne a szakirodalom összefoglalását adjam. Na kösz. Mindegy, majd megoldom valahogy.

Szóval majd szépen eltelik ez a hét, és rájövök, hogy a nagy elhatározásból semmi nem lesz, mert a halmozódó szakirodalmak "olvasott" és "olvasatlan" csoportjában semmilyen változás nem fog bekövetkezni. Éljen a pesszimizmus!

UI.: Adjál enni is a pandának! ;)

2007. október 25., csütörtök

Szexuális Zaklatás Panda

Belinkeltem egy kicsiny háziállatot az oldalra, bal szélre. Sajnos le kellett kicsinyítenem, hogy elférjen. Játssz vele! :)

UI.: Ha érdekel, itt van rendes méretben is:






2007. október 14., vasárnap

The Sun Ain't Gonna Shine Anymore...

Egy hete halt meg a nagymamám, így mostmár egy nagyszülőm sincs. Fura érzés. Mostanában ha azt a szót hallom, hogy: 'nagymama', 'halál', 'temetés'; akkor mindig akaratlanul is könnyezni szeretnék. Kénytelen vagyok rájönni, hogy mennyire meggondolatlanul tudunk használni szavakat. Az utóbbi két szót sokszor érzelmi töltet nélkül vesszük elő a képzeletbeli szótárunkból, holott ezek igen súlyosak. (Viszont az is igaz, hogy ez csak a keresztény kultúrákban van így /ti.: a halál súlyos mivolta/.) A legnagyobb kár, hogy erre csak valami tragédia után vagyunk képesek rájönni, és ha mindez feledésbe merül, akkor ez az észrevétel is semmissé válik...

Valami vidámabb: most vagyunk másfél évesek a én petite amie-mmal! Végre találtam valaki ebben a világban akivel hosszabb időt is együtt tudok tölteni, (talán egy életet is) és aki nélkül ez az 'élet'-dolog is értelmetlen lenne. Lehet, hogy mégis felragyoghat a napfény...

Mama

József Attila:

Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

Nyugodj békében, mami. :'(

2007. október 2., kedd

Újra itt...

Hát megint a nethez kötözött a sors és eszembe jutatta, hogy ne hagyjam ápolatlanul a piciny blogomat.

A minap fura dologra lettem figyelmes: történetesen arra, hogy hiányzik a középiskolám. Különböző okoknál fogva ugyanazzal a busszal és ugyanazon az útvonalon kellett (teljesen máshová) mennem, mint amikor a gimnázium padjait koptattam. Egy pillanatra eszembe is jutott, hogy "megcsináltam-e a matekházimat?". Aztán rajtakaptam magamat és azt mondtam: "de hát téged felvettek az egyetemre és már nincs matekházi, meg Éva néni, meg Sanyi bácsi meg ilyenek..."


A dolog furcsasága az, hogy nem kifejezetten rajongtam a középsuliért. Nem igazán sikerült osztállyá kovácsolódnunk, volt pár szemét és személyeskedő tanárunk, etc. Olyan ez, mint amikor a túsz elkezd a túszejtőről superlativuszokban beszélni, hogy nem is volt olyan rossz, meg elég rendes volt... Azért a 4 év az 4 év, tagadhatatlan és nyomokat hagy az emberben. Jót vagy rosszat. Valamelyikből többet, a másikból kevesebbet.

PS.: Nincs szerencséd, mert elfelejtettem megnézni... :(

2007. október 1., hétfő

Hol is kezdjem?

Hát itt van. Végre nekem is van blogom. Ahogy Kirkegaard mondta egyszer: "Milyen jó, hogy nem olvassák a műveimet, mert így azt írhatok, amit akarok." Valahogy így érzem én is. Ha még is valahogy erre tévedtél, kedves látogató, légy üdvözölve az én birodalmamban.

Milyen is ez a 'birodalom'? Sok útvesztővel tarkított viszonylag sötét labirintus, amelyen csak helyenként hatol át a fény, de amint észreveszed, azonnal el is tűnik. Várhatóan ilyen és ehhez hasonló közhelyekkel lesz tarkítva, úgyhogy véleményem szerint állj tovább, ha jobbra számítottál. Néhány alkalommal, amikor erre tévedek, írni fogok egy kicsit a mindennapjaimról, amit rajtam kívül talán senki nem fog érteni. Hogy mért jó ez? Nem tudom. Ugyanúgy, ahogy senki sem tudna egzakt választ adni arra, hogy miért jó blogolni? De végülis a világ viszonylagos. ('DE'-vel nem kezdünk mondtatot.)

Ennyit akartam. Végezetül mindenféle konzekvenciákat felborítva beszélek a címről. "Az otthontalanság otthona" egy Quimby szám címe, de nem is annyira a dalszöveg, hanem a kifejezés miatt választottam.(Ami valamilyen retorikai alakzat bizonyosan, ami most nem jut eszembe, melyik, de ha szerencséd van, következő bejegyzésre megnézem neked) Az ellentétek keveredése, a biztonság és a bizonytalanság, melynek feszültséget kellene keltenie, mégis megnyugtatóan kerek és egész. Akár az élet...